Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Ezzel az írással a 2008 tavaszán kezdődő gondolatmenetem alapján elkészült két munkám bemutatása a cél, melyek ugyanezen év nyarán születtek Nagyatádon. Témájukban a gyermekjátékok és a gyermekkor érzelemvilágával próbáltam szoros párhuzamot kialakítani, de ugyanakkor feltételnek tekintettem az általam létrehozott formai problémafelvetések továbbvitelét is.

 

Előzmények

 Régebbi kísérleteimnél formai, felületi és anyagi ellentéteket használtam. Csakis az ember által létrehozott alapformák és alapkompozíciók együttesét vettem alapul.  Egyszerű testeket szeleteltem, melyeknek egy belső, a külső formával ellentétes összetartó rendszert képzeltem (pl.: a hasábot belülről csőrendszer tartja össze). A vágás hatására az elrejtett rendszer megmutatkozik. Főként a körlap, a henger, a cső és ezek ellentéteként a négyzet és a hasáb-formákkal dolgoztam. A szigorú testekbe épített levegős rendszerek éles elhatárolására grafikai jellegű hatásokat használtam, egyértelművé téve a minőségbeli különbséget (pl.: a lyuk és a holker körül peremet hagytam, így a lyukból cső lett vagy annak a metszete). Az ilyen metszetszerűség jellemzi az újabb munkáim felületének egy részét is, bár valamilyen szinten átalakulva. A peremek már csak a határvonalak kiemelésére szolgálnak akár a kalitka, akár az úsztatás esetében, de mégis hatásában szorosan kötődnek elődjeikhez.

Intim terek, apró tárgyak, a játék

A stílusbeli váltás a külső nagy formai egészen nem látható, egy vonal mentén felsorakoztatható. Távolról nézve nem szembetűnő, de közeledve felfedezhetünk egy elbújtatott intim teret, melyben apró tárgyak élik saját életüket, egyszerű vizuális hatásokkal körülvéve. Az első cél, ami felé indultam az volt, hogy mindenképp továbblépjek a szimpla formai játszadozásokon, amik egyértelműen csak formai, minőségbeli és logikai problémákat vetnek fel számomra. Azt szeretném, hogy munkám alapérzelmekre hasson, illetve valami emberi kérdésre reagáljon nem közhelyes módon, esetleg észrevehetetlenül. Így alakult ki bennem a játékon alapuló vagy önmagukban játéknak tekinthető szobrok tervezése és kivitelezése.

Időben a Kalitka című plasztikám készült előbb, de szinte egyszerre terveztem mindkét tárgyat. A kialakulási folyamat nem túl bonyolult. Tavasszal már terveztem fából egy edény és egy kiüregelt hasáb szerkezetet a hozzájuk tartozó apró poénokkal. A külső nagy egész hasonlított a jelenlegi változathoz. A nyár elején újra átgondolva a terveket, újabb értelmet találtam a szobornak és afelé vittem. Szinte a szívét cseréltem ki mindkét egészben, ami hatott a burok átalakulására.

Papírcsónak és darumadár

A papírhajtogatás téma nyilván sokakban felmerül, nem egy egyedi téma, de nem is volt a célom, hogy az legyen. Csak egy régi érzést és tevékenységet próbáltam egy szinttel tovább vinni, függetlenül attól, hogy tudjam milyen hatást fog elérni. Persze minden gyerek azt szeretné, hogy az ő papírcsónakja vagy bármilyen játéka legyen a legszebb. A gondolatiságában tehát nagyon egyszerű és gyermeki szálon indultam el. A fából való megvalósításukhoz viszont nagy koncentráció volt szükséges, ami már egy szinttel feljebb léptette számomra a papírcsónak és a darumadár értékét és jelentőségét. Önmagában szobornak tekintem mindkét tárgyat, de ahhoz, hogy életre keljenek, szükségesnek tartom az őket körülvevő környezet szobrászi kialakítását. Egyértelmű volt számomra, hogy az általam kialakított formavilágot kapcsolom össze a mindenki emlékében és tudatában lévő motívumokkal, ilyen módon próbálok elérni valamiféle újszerű hatást.

A darumadár esetében egy olyan kalitkát terveztem, ami egy egyszerű hasábból van kialakítva. Kívülről egy nehéz alakzat, tömbszerű jellegét egyáltalán nem volt szándékom megváltoztatni, csak részben legyengíteni, melyet a hasáb kockányi részéből kialakított rácsszerkezet és a felfaragott felület hajt végre. Belülről kiüregelt első változatában helyet adtam egy ventillátornak is, ami a madár mozgását tette lehetővé. Ezt később kivettem, mert nem tartottam szükségesnek, helyébe fényforrást raktam, mivel a természetesen beszűrődő fény nem elég a zárt belsőben belógatott részletes faragvány teljes érzékelésére. A fény-árnyék hatás így sokkal erősebb, az élek jobban látszanak, ezáltal visszanyeri az értéket, amit a sötétség szívott el.  A szétszedhetőség főként az üregelés mértéke és a szállíthatóság miatt alakult ki. A fa nedvessége miatt az egész rendszer deformálódott, amit nem lehetett kikerülni. A dolgozatom írásakor még a javítás stádiumában tartok. A terveimben szerepel egy újabb madár kifaragása, csupán csak kíváncsiságból, de ha működik, a ketrecben két daru lesz elhelyezve. Számomra a Kalitka című munka egyet jelent a bezártság érzet olyan eszközzel való bemutatásával, amely gyermekkorom szép emlékei közé tartozik.  Úgy vélem, ez a szobor lényeges váltást jelent előző munkáimhoz képest. Elindított egy újabb szálon és hídként működik a régi és az új gondolatmenetem között.

Ugyanez az átjáró szerep érződhet az Úsztatás című plasztikánál is, aminek terve -– mint már említettem –, egy időben született a Kalitkával, de mégis valamiféle ellenpontnak szántam. Nem formailag vagy stílusában, hanem hatásában. Ez úgy érzem részben sikerült, még ha a zártság, a határvonal itt is megjelenik. A külső burokrendszer tervezése itt is az egyszerűségen alapult. Egy hasáb és egy téglatest kapcsolata az egész. Távolról nem is lehet igazán látni, hogy tartalmaz mást is a szobor. Közelebb kerülve láthatjuk, hogy a felső forma tulajdonképpen egy vízzel feltöltött tükrös edény, melyet szintén kiüregeléses módszerrel alakítottam ki. A burok és a benne elhelyezett tükör akvárium szögletes, viszont a felső nyílás, amely segítségével betekinthetünk a héj belsejébe kör alakú, hogy ellensúlyozza és kicsit feloldja a szigorú hatást. A felső síkból megmaradt rész a tükrök által megsokszorozódik, így is lazítva a külső rendszert. Ha a papírhajó nélkül szemléljük a munkát, akkor egy az egyben mellé lehet rakni előző munkáim közé, és a sorozatból kevésbé lógna ki, de egy apró dolog már teljesen átértelmez mindent. A csónak fontossága számomra vitathatatlan. Mindkét rész külön-külön működhet, szétszedve is érdekes hatást kelthet, de célomat csakis összerakva, együtt érik el. Nagyjából előre vetítettem magamban, hogy a hajó előnyére szolgál az alatta elhelyezett tükör, mivel nem sokszor láttuk papírhajtogatásunkat úszás közben alulról, ezért is tervezetem az egész akváriumot tükörből. Tudtam, hogy a formák sokszorozódása, a kör alakú nyíláson beszívott külső tér feléleszti a burkot, de természetesen a pontos látványt nem tudtam előrevetíteni.

A játék tiszta, őszinte vágya

A csónak színe fekete, de ennek tartalmi jelentőséget nem tulajdonítottam, csupán elkülönítésként szántam az őt körülvevő környezettől. Többeknek valamiféle negatív vagy gyászoló hatást kelt, de a két munkámmal az asszociációt nem akarom egy határozott irányba terelni, az alapgondolat csupán a játékmotívum jelenléte egy szigorú rendszerben. Végső célomnak a tiszta és őszinte játékvágy felkeltését tűztem ki a szobrászat eszközeivel.

Mindkét hajtogatás kifaragása egy hétbe került, átlagos tempóval. A hajó szilvafából készült. Első lépésként a belsejét, a fedélzetét kezdtem faragni, miután befejeztem, utána jött a külseje, az esetleges törés és hasadás elkerülése miatt. A kezelését forrásban lévő viasszal oldottam meg. A homogén fekete színt a kisütés radikális túlzásával értem el, majd polír szivaccsal végigcsiszoltam. A darumadár készítésénél a nagyolás után először a legmasszívabb részeket faragtam (a hát, a nyak és farok feletti mélyedés és az oldalfal), aztán jöttek a végső, legvékonyabb elemek (szárnyak, farok, nyak, fej). Anyagában juharfa, kezelését lenolajjal végeztem. Csak a faragás klasszikus eszközeit használtam, amit az anyaggal kialakuló személyes kapcsolat miatt fontosnak tartok. Mikor végeztem az apró munkával, élénkítő hatásként ért a teljesen más szellemet igénylő kalitka vagy medence elkészítése, amit szalagfűrész hiányában kézzel és láncfűrésszel síkoltam le. A munka befejeztével újra késztetést éreztem az aprólékosabb munkák készítésére. Ez a ritmus valamiféle rendet és egyensúlyt teremtett bennem, ami újabb munkáimra is nagy hatással van.

A szobrokat nem valamiféle oktatásként, sem a gyerekség erőltetett visszavételeként csináltam, csak a számomra fontos emlékekből táplálkozva a jelen tapasztalataival folytattam azt, amit valamikor félbehagytam. A szobrászi látásmód, a játék, a technika és az anyag összekapcsolásával olyan tárgyak jöhetnek létre, amelyek funkciójukban és formájukban emberközelibbé válhatnak. A lemásolt és szobrászi környezetben elhelyezett játékok gyermekkori játékaimon egy szinttel feljebb lépnek, mivel én magam készítettem azokat. Ez  az élmény valószínű, hogy legjobban rám hat. Ugyanakkor jelentősége lehet a nézők számára annak, hogy a hajó elérhető, megfogható és úsztatható, mivel alaphelyzetben a papírcsónak a parton tartózkodik. Nemcsak én játszottam a faragás során, hanem engedem, hogy bárki más játsszon a szobraimmal. A kalitka zártabb, kevesebb pozitív élményt áraszthat, ami nem feltétlen probléma. A határok, peremek kialakítása úgy érzem, a mi tulajdonságunk az egyébként számunkra irányíthatatlan erők kordában tartása érdekében. A korlátok feloldásával szebbnek tűnhetne a madár is, akár a csónak, de a csónak is szebb lenne egy patakban elengedve. Igazából ez a bennem elindított gondolatok lényege, amire a Kalitka és az Úsztatás épül.

A következő lépés

A végeredmény számomra elfogadható, irányt mutat a következő feladatomra, egy újabb szintre, mégpedig a játékszobrok tervezésére és kivitelezésére, amelyek funkciójukban és formájukban is hasznos problémafelvetéseket tartalmazhatnak, és a szemlélőt is bevonják a saját életükbe.

 

A mappában található képek előnézete úsztatás